Támadó Kóbor

„Világot látni elutazni”-ez a felirat díszeleg  a logikusan átkeresztelt,  zeneszerző nevéről elnevezett Budapest  Liszt Ferenc Nemzetközi  Repülőtér előtti hatalmas boltíven. Még kedvet is csinál az embernek, hogy megtegye eme nemes lépést, bár előtte érdemes átgondolni néhány nem elhanyagolható momentumot. Először is azt, hogy elég stabil-e az idegrendszerünk ahhoz, hogy nyugtatók nélkül kibírjuk a jelenlegi utazási körülményeket, másodsorban azt, hogy mivel is utazzunk, hiszen már nincsen légitársaságunk-hála a fenti okosoknak akiknek ezt is sikerült rövid időn belül elintézniük. Nem egyszerű a választásom, hiszen bárhova is megyek légitársságok tömeges reklámozását vélem felfedezni, amelyekről  azelőtt azt sem tudtam, hogy léteznek. Itt van például a Ryanair légitársaság - melynek reklámjában már akár 1499 forinttól is megvehetek egy repülőjegyet, ami olcsóbb mint egy havi bérlet- de csábító az egész plakátot felölelő, rád mosolygó modell hölgy kíséretében reklámozott „Isten hozott a fedélzeten –Budapestről!” airberlin légitársaság is. Bár csábító az utóbbi, mégis az előbbit válsztom, mert fontos, hogy olcsó legyen, hiszen én is beleestem a sorozatos munkahelymegszűnések hullámaiba, és ezt az utat a végkielégítésemből finanszírozom, egyfajta vígaszdíjként.

Eljött a nagy nap. Úti célom Krakkó. Ami körülbelül egy óra Budapesttől, így nincsen semmi okom a pánikra, hamar ott leszek.  Elindulok hajnalban a reptérre, betartva a szabályokat, hogy legalább 2 órával az indulás előtt kint legyek. Istenem tuti bombariadó- futott át az agyamon. Annyi embert találtam a check-in pultok előtt, hogy nem tudtam másra gondolni. Kicsit nyugtalan lettem, de bíztam a személyzetben. De mivel furdalt a kiváncsiság, odaléptem az egyik reptéri dolgozóhoz.-Elnézést hölgyem! Megtudja mondani, hogy itt mi történt?- Tudja uram  az a helyzet, hogy annyi embert bocsájtottak el, hogy kevesen vagyunk és ezt a váratlan helyzetet most nem tudjuk megoldani. Kicsit nyugtalan lettem, hiszen féltem, hogy lekésem a gépet. Volt is rá okom, hiszen pont annyi időt töltöttem itt, mint amennyi az egész út időtartama Krakkóig. Végre én következtem. Már a becsekkolásnál adódtak nem kis problémák. Először is az, hogy csak 10 kg-ig díjmentes a csomagok szállítása, efölött fizetnem kell. Így hát fizettem. Majd közölte a kishölgy hogyha  az internetről nyomtattam volna  ki a beszállókártyát, akkor nem kellett volna most fizetnem. Ez így 40 euromba lesz. Már kezdtem érteni a reklámban meghírdetett összeget. Így megállapítottam, hogy a következő hónapban biztosan éhezni fogok. Majd következett a lassú, aprólékos, idegörlő, néha az egész testet végigtaperoló biztonsági ellenőrzés. Ott is tumultus volt. Éreztem, hogy kezd felmenni a vérnyomásom, de hála az égnek, mert megtaláltam az egyik zsebemben lapuló aranykártyámat így a priority lineon előbb kijutottam.  És ezután kezdődött csak a java. Vártam a kisbuszt, de nem jött. Helyette  gyalogoltunk a betonon a gépig, mely gyerekkoromból kiscserkészi élményeimhez hasonlított. Még minddig jobbnak láttam ezt, mint amikor ismerősöm elmesélte, hogy birkák módjára terelték be őket az 5 fokos csőbe, melynek a végéről hiányzott a gép. Láttam magam előtt a tájat, a le-és felszálló Ryanair gépeket, -mint a Malév helyére pályázó dögkeselyűket, akik lecsapnak áldozataikra-, és az irányítótorony munkatársait.  Ez a gyaloglás egy kicsit nem életveszélyes? Mindegy. Beszálltunk, és kerestem a helyemet, de nem találtam a papíron. Láttam az embereket ahogy egymást tapossák a helyekért. Felvettem a ritmust, úgy látszik itt ez a szokás. Miután fellöktem én is egy embert, sikeült leülnöm. A gép felszállt, és hozták a szendvicseket.  Engem is megkínáltak, amit mosolyogva, udvariasan el is vettem, majd lekonyult a szám széle, hiszen olyan csúnyán néztek rám, hogy hogy gondolom ezt, ezért is fizetni kell. Na itt már elkezdtem dühös lenni, hiszen megéheztem a nagy gyaloglásban. Így hát itt is fizettem. Remélem az utazás rendben lesz. Próbáltam aludni, amikor emlékképek törtek rám, és eszembe jutott mikor egyik kollégám elmesélte, hogy Bulgáriába akart repülni, és először nyugatra ment a gép Bécsbe, majd csak utána ment keletre Szófiába. És az sem elhanyagolható, hogy ez majdnem 10 órájába került. Mi ebben a logika? Remélem ez velem nem történhet meg. Majd leszállt a gép, és én  megtörten kiszálltam. Egyből bevettem egy nyugatót, és csak azt mondogattam magamban, hogy Drága Malév de vissza sírlak. Pár perccel később-ekkorra már hatott a nyugtató-győzelemtől ittasan eszembe jutott a Malért, hogy majd ők visszaállítják a régi rendet! Ezen boldogságom csak fél napig tartott, mert rossz híreket kaptam este szerettimtől Magyarországról, hogy be akarják zárni a Ferihegy 1-et hamarosan. Így a helyzet csak még reménytelenebbnek tűnt számomra. Mi jöhet még?